Balaton Balaton
Töltsd le kedvenc balatoni zenéd!  
2010. szeptember 9., csütörtök, Ádám
Balatoni nyár
Bánki Károly
2004. november 18., csütörtök
Az idei balatoni szezonról augusztus végéig készített gyorsjelentés mérlege alapján a külföldi vendégforgalom 10%-kal, a belföldi pedig 3,9%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. –írta az MTI A felmérésben nem szerepelnek a kempingek és a magánszállások, ahol egyébként az átlagot meghaladó volt a csökkenés. Szakemberek szerint a turizmus struktúrájában olyan tendenciózus átrendeződés következett be, ami még inkább elszívta a korábbi évek, évtizedek óta a Balatont preferálókat. Történt ez annak ellenére, hogy a régióban az utóbbi években komoly infrastrukturális beruházásokat hajtottak végre, melyek eredményeként egyre komfortosabb, biztonságosabb mód nyílik a nyaralásra.

Folytatódott a Balaton körül a szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási program, a déli parton minden fénysorompós vasúti átjárót csapórúddal szereltek fel. Megerősítették a rendőrkapitányságokat, bűnüldözési központokat hoztak létre, így 10%-kal csökkent a bűncselekmények száma az előző évekhez viszonyítva. Turisztikai megfontolásból a nemzetközi Interrail jegy mintájára az idei nyáron első alkalommal a Máv Rt. és a Balatoni Hajózási Rt. „Balaton Mix” elnevezésű jegyével 3 napig korlátlanul lehetett igénybe venni a balaton parti vonatokat és a tavat átszelő hajót.

A kiadó szállások jó része mégis üresen maradt. Többen a külföldi utazási irodáknál egész évben lekötötték nyaralójukat annak reményében, hogy azok gondoskodnak kihasználtságukról, de a vendégek elmaradtak. Se pénz, se posztó, a porták lakatlanul álltak és vártak. Sokan panaszkodtak, hogy egyszer sem sikerült kiadni házukat, akinek összesen két hetes turnusa volt, az már elégedettnek vallotta magát. Véleményem szerint aki megteheti, az inkább használja ki a lehetőségeket, adottságokat és élvezze a nyaralást barátaival, ismerőseivel. A civil kurázsi felélesztésével pedig létre lehet hozni az Ingyenes Üdülési Szolgáltatást, hogy a nehéz helyzetben lévő családok, -akiknek anyagi körülményei egyébként nem tenné lehetővé- is pihenhessenek a magyar tenger partján.

Az idei csonka szezon gazdasági hatása egy olyan öngerjesztő mechanizmust indíthat be, mely spirálisan haladva egyre több területen fog negatív következményekkel járni. A Balatonra hozni kell, ami az egyszeri ember esetében azt jelenti, hogy a pénzét helyben költse el és lehetőleg ott, ahol az üzletben hosszú távon gondolkodó és érdekelt vállalkozó a bevétel egy részét visszaforgatja, így érvényesül a gazdasági bumeráng effektus. Nem érdemes otthonról egy csomó akciósan vásárolt terméket felpakolni, mert a nyaralás végére nagy része általában el sem fogy és mehet a kukába. A helyi idegenforgalmi adó becsületes teljesítésével az összeg háromszorosa adható, hiszen az állam minden befizetett forinthoz még kettőt hozzárak, ami az önkormányzatok következő évi költségvetésében használható fel. Ezáltal még több pénz jut a megnövekedett elvárásoknak megfelelően a kulturáltabb kikapcsolódás feltételeinek megteremtésére.

Mert a hivatkozott MTI jelentés egyetlen pozitívumot is említ, nevezetesen azt, hogy a 3 és 4 csillagos szállodáknál a belföldi vendégforgalom közel 5%-kal nőtt. Tehát a színvonalas szolgáltatásra továbbra is igény van és a belföldi turizmus eddig kiaknázatlan lehetőségeire építve több figyelmességgel, a kiszolgálás minőségének emelésével, az alapkínálat mellé egy kis extra nyújtásával ismét vissza lehet hozni az „aranykort”

Zalai Hírlap



» IMPRESSZUM «